Hírek
2024. márc. 9.
ZAOL
- Media
A Zaol-podcast vendége Fisli István, a keszthelyi VSZK igazgatója (2. rész)
A keszthelyi VSZK – vagyis, hivatalos nevén: a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Vendéglátó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – számos kiváló szakembert indított útjára az elmúlt hat évtizedben. Erről is beszélt Fisli István, az intézmény igazgatója a Zaol-podcast legfrissebb adásában, folytatva a héten megkezdett beszélgetést.
Itt végzett például Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, a szakma első számú irányítója és Csere András, a keszthelyi Hotel Helikon igazgatója, mellettük pedig a térség turisztikai és vendéglátó szakembereinek többsége is a VSZK-ban tette meg az első lépéseket álmai s hivatása felé.
Fisli István arról is beszélt, a Covid sokakat kényszerített pályaelhagyásra, s bár azóta jónéhányan visszatértek, de a szakemberhiány érezhető, különösen a Balaton körül, főként a főszezonban. Az intézménybe jelentkezők száma némi optimizmusra adhat okot e tekintetben, de sok még a teendő.
A VSZK mindenesetre igyekszik a lehető legjobban felkészíteni a leendő szakembereket, ennek érdekében folyamatosan a fejlesztések, partnereiknek köszönhetően pedig diákjaik nemcsak iskolai körülmények között, hanem a valós életben – szállodákban, vendéglátóhelyeken – készülhetnek fel a rájuk váró feladatokra. Eközben pedig már önálló keresetre is szert tehetnek, hiszen az ösztöndíjak és szociális támogatások mellett például a duális képzésben részt vevők fizetést is kapnak a gyakorlati helyeken, részletezte Fisli István.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Magyar Honvédség személyi állományának utánpótlásához szükséges, a katonai oktatást folytató intézményekben nem megszerezhető végzettséget igénylő beosztások feltöltése érdekében, a Honvéd Vezérkar főnöke által honvédelmi ösztöndíj pályázat került kiírásra a felsőoktatásban, valamint a szakképzésben tanulók részére, a Mészáros Lázár tanulmányi ösztöndíj elnyerésére. A pályázat beérkezési határideje: 2024. június 05. A pályázattal kapcsolatos részletes információkat és a pályázati adatlapot a csatolt dokumentum tartalmazza.
2024. máj. 17.